Az első táv megrepülése

Csodálatos, hogy már azon gondolkozol, hogy megnézed az ország más részeit is madártávlatból. Ez egy izgalmas, de néha ijesztő időszak is, hiszen felmerülhet benned a kérdés, hogy „mi van, ha nem érek haza?”. Ezt különösen igaznak gondoltam, egészen addig a napig, amíg nem szálltam először terepre egy legelőn. Ezután ébredtem rá, hogy ez mégsem olyan ijesztő, sőt, valójában egyfajta móka és kaland. Visszatérve az eredeti témára, nem könnyű egy újdonsült pilótának olyan feladatot kiírnia, amely az aznap elérhető maximálisan megrepülhető távot lefedi, ugyanakkor biztonságosan és időben vissza is lehet térni a kiindulási reptérre. Természetesen, ha rosszul írod ki vagy terv nélkül folytatod a távot, miközben a nap végi termikek már elkezdtek lecsengeni, lehet, hogy terepre kényszerülsz majd.

Távrepülés előtti tervezés

Épp most tervezted meg az első 300 vagy 500 km-es repülésedet, mint azt mindannyian tudjuk, ez nem kevés idődbe kerülhet. A Skysight segítségével megtervezted a feladatot, megnézted az időjárást, beszéltél más pilótákkal és kikérted a véleményüket. Arra is érdemes törekedni, hogy időpontokat vagy ellenőrzőpontokat jelöljünk ki a távon, melyekkel lényegében döntési pontokat hozunk létre, ahol eldönthetjük, hogy folytatjuk-e ezen a ponton? Biztos vagyok benne, hogy most már látod, hova akarok kilyukadni: át kell gondolnod, hogy van-e reális esélyed hazaérni aznap.

Sebességek becslése

Mit kell tehát figyelembe venni, hogy a napi terved működhessen? A fenti távtervezéssel és egy másik pilótával való beszélgetésen kívül, meg kell határoznod minden egyes pontra az addigi átlagsebességedet, melyet a várható körülményekhez, a szélhez, emelések erősségéhez, és a napszakhoz igazítva érdemes kitalálni. Végül pedig, mikorra várható a termikek lecsengése?

Teljesen oké megszakítani a feladatot

Ne keseredj el, ha meg kellett szakítanod a feladatot, sok mindent elértél már aznap és még mindig elérhetsz dolgokat a hazaúton is. Próbáld meg kihasználni ezt a lehetőséget is a tanulásra. Néhány egyszerű ötlet a gyakorláshoz: egy igazi végsiklás hazáig, nézd meg, hogy az eredeti tervezett hazaérkezésed előtt haza tudsz-e érni, mikor pedig hazaértél, próbáld ki, hogy meddig tudsz még fennmaradni és gyakorolni a gyenge termikekben való tekerést, amire a jövőben egy nehéz napon még szükséged lehet.

Meg is nyújthatod a szárakat, de hozz jó döntéseket a táv során, ne kapkodj. A távrepülés egy csodálatos utazás!

Az eredeti cikk szerzője: Adam Woolley; forrás: Wings and Wheels blog; fordította: Szamosujvári Lilla