Ősztől kezdve terveztük, hogy idén télen is megpróbálunk koszorú magasságot repülni, itthoni hullámban. A szervezés derekas részét édesapám, Érseki Gábor intézte.
Ő beszélte le, hogy ki fog vontatni, egyeztettet Balázs Gyurival, hogy az elméleti oktatást mikor és hol tudná vállalni. Az időjárásról Gyöngyösi Andrist kérdeztük, aki lelkiismeretesen minden alkalommal pontosan utána nézett, hogy lehet-e esélyünk hullámra. Mindhárman kint voltak a repülés napján is a reptéren és segítettek. Ezúton is köszönöm nekik!
A sikeres napot több olyan alkalom előzte meg, ahol csak levelezésben volt hullám, viszont a valóságban az időjárás nem úgy alakult. A repülés előtti napon már kimentünk a reptérre, hátha lesz esély
felmenni, sajnos aznap alacsony volt a felhőalap, illetve a sok nedvesség miatt, a felhő összezáródés magas esélye indokolta, hogy ne repüljünk. Később néztük a nap alakulását és több jel is mutatta, hogy van hullám tevékenység, de egy webkamerán láttuk, hogy nagyjából 10 perc alatt teljesen bezárult az égbolt. Jó döntés volt, hogy nem repültünk azon a napon, de ígéretesen nézett ki és tudtuk, hogy a következő napra technikailag is készen állunk.
A repülés reggelén reggel 8 órára mentünk ki, mert tudtuk, hogy délután lesz jobb, így nem kellett a napkeltével felszállni. Az időjárásról elsősorban Andristól, második lépésnek a Skysight-ról próbáltam információt gyűjteni. Mind a kettő azt ígérte, hogy nem lesz összeállás, illetve a felszállás környékén 355°-os szél (1. ábra) be fog fordulni 340°-os irányba és erősödni fog (2. ábra), ami a Pilis és Börzsöny domborzatának megfelelőbb. A magassággal a szél iránya nem változott jelentősen. Talajon a hőmérséklet 0-5°körül alakult.
Gép összeszerelés és pakolás közben, a szélvédett helyről többször kisétáltunk a reptér közepe felé és láttuk, hogy Szentendre felett folyamatosan van egy kis gomolynak kinéző felhő. Több másik gomolyt is láttunk, mert az alsó réteg nem volt teljesen stabil, de azok a felhők gyorsan sodródtak. Azonban a Duna túloldalán lévő, egyhelyben állt és csak pulzált. Elég gyorsan összeesett majd újra felépült. Ebből tudtuk, hogy az a rotor felhője. Nyugat felé a távolban láttunk szebb, elterültebb felhőket, lencsefelhőket, emiatt féltünk, hogy a mi hullámlégterünkből az északias szél miatt ki fog lógni a pilisi emelőtér. Így nem kapkodtunk a felszállással és bíztunk az előrejelzésben, hogy javulni fog a helyzet. Amikorra kihúztuk a gépet, a rotorfelhő megvastagodott, illetve magasabban elkezdett elterülni, lencse felhő formálódott. Jó helyen voltak. A felszállás pillanatában a földről nem éppen tökéletesnek látszódó szituáció volt, de tudtuk, hogy levegőben tudunk maradni. Ketten repültünk Hackl Albert egy Astir CS-el és én a V2-es farokjelű LS1-f-fel. Engem vontatott fel elsőnek Veigli Szabi. A vontatás közben elsőnek a reptér végén lévő facsoport és az erős északias oldalszél okozta turbulencia miatt kellett sokat korrigálni, utána amikor elértük a Duna vonalát, majd a Szentendrei szigetet, viszont ekkor értünk bele a Pilis rotorjába. Az első hullámrepülésem alkalmával – tavaly – nem volt jelentős turbulencia, most sokkal durvább volt, de kezelhető.
A vontató kötél a nyáron átlagos 15-20m hosszúságú volt. Ez ebben a helyzetben a legrosszabb választás. Rövid kötél esetén a légcsavarszélben repülve a kötelet sokkal nehezebb belazítani, illetve közel egyszerre érkezik bele a motoros és a vitorla az emelésbe-merülésbe. Hosszú kötélnél ugyan külön érnek bele a gépek a fel-le áramlásba, de a vontatókötél sokkal kisebb szöget zár be, emiatt lassabbnak érződik a zavarás. Leoldási magasság 980m volt, Szentendre felett. Az elméleti oktatásból tudtam, hogy ha északias vagy akár kicsit keleties a szél, akkor az emelőtér nyugatabbra tolódik az optimálisnál. Ennek megfelelően, leoldás után nem volt meg azonnal az emelőtér teljesen. Fontos, hogy nem fordultam hátszélbe, hanem széllel szembe, nyugati elhajlás irányába kerestem az emelőteret, amit szerencsére meg is találtam. A felhő alap 1100m körül volt. Szerencsésen alakult, mert ahogy felemelkedtem két felhők között, alattam összezárult, de oldal irányba nem volt nagy kiterjedésű a felhőzet alattam. Az IGC-n 12:53 kor látszik egy nagyobb ívű bal forduló (3-4.ábra), ott kellett kikerülnöm a felhőt, ami elkezdett összezáródni a mögötte levővel. Később ez a fejlődő felhő volt az, ami Albertnek megnehezítette a dolgát, mert nehezen tudott fölé emelkedni. Ekkor olyan 3km széles lehetett az a rész, ahol emelkedtem, 942m-ről 2800m-ig erős, kb. 2,5- 3m/s körüli volt az emelés. A felhő teteje 2200m körül volt.
Miután sikerült a felhők mellé-fölé emelkednem, sokkal jobban látszódott a szituáció. Tisztán láthatóak voltak a főnlyukak, amik mutatták az emelő tereket. (5. ábra) Látszódott, hogy az emelőtér jobbik része tőlem nyugatabbra helyezkedik el. Sajnos a hullámlégtér nem terjed ki abba az irányba. (6. ábra) Fentről a kialakult felhőpadokban jól látható volt, hogy hol van erős hullám, ott vastagabb volt a felhő, illetve nem gomolyra emlékeztetett, hanem egy elkenődött ecsetvonás volt a felhőben.
A 6. ábrán látszik, hogy a távolban szintén vannak emelő terek. A skysight, illetve a képek is azt mutatják, hogy lehetne a Balaton irányában távot repülni. A Dunántúli-középhegység, Pilis, Gerecse, Vértes,
Bakony vonal lehetséges, hogy egyszerre hozzanak létre emelő tereket (7.ábra.) Volt időm erről gondolkodni fenn, mert az emelkedés nem volt folyamatos.
2800m után az emelés elkezdett gyengülni, illetve a magassággal keleti irányba forduló szél miatt kitolódni a légtérből. Amennyire lehetett próbáltam a légtér széléhez minél közelebb maradni. 3000m körül 355°-ról
körülbelül 40km/h-ás szél fújt. Ebben a magasságban több ingát is megtettem mire megtaláltam hol tudok tovább emelkedni. Ez a rész kevesebb, mint 1km széles volt. Így szinte fordulóból fordulóba repültem, ami
nem ideális. Jól látszódott viszont, hogy a Börzsöny emelőtere a légtérben jobb helyen van. Sikerült is lefényképezni, hogy kialakult egy lencsefelhő tőlem északra. (8. ábra) Körülbelül ilyenkor jött Andristól rádión a megerősítés, hogy a nap folyamán egyre jobb lesz a helyzet, fordulni fog a szél és erősödni. Tudtam, hogy legjobb esélyem a Börzsönyben lesz, ezért megpróbáltam felemelkedni, amilyen magasra csak tudtam a Pilis emelőtér és a légtér szélén, hogy át tudjak majd menni a következő lépcsőbe.
A pilisben 4500m-ig tudtam kiemelkedni. Innen egy siklásból átmentem a Börzsöny hullámának az első lépcsőjébe. Amikor átsiklottam, a második lépcsőt vagy nem találtam meg vagy, ha megtaláltam nagyon gyenge volt, nehéz megmondani. Kb. 1500m magasságvesztéssel tettem meg 15km-t, mire kihasználható emelőteret találtam. Ha nem sikerült volna ott megtalálnom és vissza kell fordulnom, már Albert is felemelkedett a felhők fölé és festette volna a hullámot. Gyuri előadásának köszönhetően elég céltudatosan tudtam siklani, hogy milyen irányon és távolságon lesz a hullám. A hullám távolsága a hegyhez képest a szélerősséggel változik. Minél gyengébb a szél, annál közelebb van a hegyhez a hullám. Siklás közben próbáltam a légtér széléhez helyezkedni, mert arra sejtettem a hullámot, illetve tudtam, hogy a főnlyuk közepe fele lesz. 3000m-es magasból nem látszódik pontosan mennyire van az ember a felhő előtt, így amint elkezdett a varió növekedni elkezdtem S-elni, egyszerre széltében-hosszában feltérképezni az emelőteret és letapogatni, hogy hol a legerősebb. Szerencsére a Börzsöny emelőtere egy sokkal szélesebb területen működött és a légtérben valóban jobb helyen volt, még az északias szél ellenére is. Amikor megtaláltam az emelőtér jó részét, egy ingával körülbelül 500m magasságot tudtam tenni Szokolya-Nógrád vonalon. Gyorsan emelkedtem, így a földről megkérték elsőnek 6000m-ig a légteret, majd később a teljes 8000m-es magasságig. (9. Ábra)
Az oxigénnel kicsit spórolósan bántam, hiszen várnom kellett, hogy javuljon az időjárás. 4000m felett kötelező az oxigén használata. Ezen a magasságon csak bele-bele szívtam, majd kikapcsoltam. Ez nem volt optimális, de szerencsés vagyok, mert ha kicsit is alacsonyabb az oxigén szint a véremben, akkor nekem el kezd fájni a fejem. Ahhoz, hogy ez kiderüljön fontos volt elmenni barokamrás vizsgálatra Kecskemétre, ahol Dr. Tótka alezredes nagyon jó előadást tartott a vizsgálat előtt. 4000m-en körülbelül -20°c volt. Emelkedés közben szerettem volna kifújni az orrom. A zsebkendőt a kabát zsebembe raktam, amit eltakart az ejtőernyő hevederje és az öv. A földön nem nehéz feladat ezeket odébb tolni, húzni és elővenni a zsepit.
De ott fenn, mire sikerült kibányásznom, majd kifújni az orrom, gyorsan nyúltam az oxigénhez, mert nagyon megterhelő volt, mintha egy 100m-es síkfutás után lettem volna, úgy kapkodtam a levegőt. Nagyjából 5000m-en -27°c volt. Ezen a nyomáson és hőmérsékleten a tablet tartó leesett a folyamatosan befagyó plexiről. Ez volt a kissebbik probléma, a rendkívül alacsony hőmérsékleten a telefon és a tablet is kikapcsolt. A telefonomat nem használtam annyira, így a kijelzője nem világított, ami egy kicsit melegített volna, hamarabb kikapcsolt. Beraktam a zsebembe melegedni, hogy be tudjam kapcsolni és tudjak fényképezni. A dekkre ráfagyó, általam kilélegzett párától csak úgy tudtam megszabadulni, ha szellőztettem. Gyakorlatilag 6000m-től folyamatosan nyitva volt a kisablak és a szellőző is. Próbáltam minél jobban felöltözni a hideg ellen, de a vastag nadrágom szára beüléskor kicsit felcsúszott, ezért közvetlenül a bakancsom felett, csak a zokni védett, ez volt az a pont ahonnan teljesen kehült a lábam, hiába volt talpfűtés és hiába nem fázott más testrészem. A dekre fagyott pára ellen azzal nem lehet védekezni, hogy az ember lekaparja, rövid időre megoldás, de nem segít. Miután én is lekapartam a jeget, a kesztyűm kissé átnedvesedett, majd amikor levettem, hogy tudjam használni a telefont vagy tabletet, akkor megfagyott. Nem vettem le sok időre, max 1-2 percre, de ez elég volt, hogy recsegjen, amikor újra felvettem. A lábamat többször megpróbáltam felhúzni, óvatosan mozgatni a lábujjaim, mert nagyon át voltak fagyva. Ez segített, de ezek az apró erőlködések fenn nehéz feladatok oxigénhiányos állapotban.
Körülbelül 5000m-en már folyamatosan befagyott a dekk, ha csukva volt a szellőző.
Az öltözködésnél fontos szempont volt, hogy minél szárazabban menjek föl. Azt a cipőt, pulcsit, nadrágot, zoknit, sálat, ami szerelés és készülődés alatt viseltem, a reptér közepén utolsó pillanatban vettem át. Hiba volt, hogy a nadrág szárára nem figyeltem oda. Ez fenn több nagyon kellemetlen pillanatot okozott. Mindent úgy kellett volna bepakolni, hogy a lehető legkönnyebben elérjem. A powerbankot is jó mélyen, magam mellé tettem be, annak is többször kellett nekifutni, hogy el tudjam érni és közben figyelni kellett az oxigénre. Volt olyan, hogy megpróbáltam elérni, nem sikerült, abba hagytam pár percre a próbát és növeltem az oxigént, mert éreztem, hogy nincs elég. 6000m felett rohamosan erősödött a szél. Eddig a magasságig kitapogattam, hogy hol a legerősebb az emelés és egyre kisebb kitérésekkel ott maradtam. Ettől a magasságtól kezdve tudtam megállni a széllel szemben. Ez helyzet teljesen új volt számomra, úgy éreztem mintha egy instabil pontba szerettem volna a gépet ott tartani. Bármelyik irányba kicsit is eltért a gép orra, rögtön jobbra vagy balra kifordultam, vagy elkezdtem előre vagy hátra menni a talajhoz képest. Ráadásul ahogy emelkedtem, erősödött a szél, szóval gyorsítanom kellett a gépet. 7000m magasan már műszer szerint 100km/h-val mentem, vagyis álltam közel egyhelyben. Tudtam, hogy 900m körül oldottam, szóval biztos voltam benne 6000m felett megvan a tiszta 5000m relatív magasságnyerés a gyémántkoszorúmhoz. De a látvány, illetve a kíváncsiság, hogy milyen feljebb és meddig tudok még menni, fönt tartott. Ezekben a magasságokban a talajból nem láttam szinte semmit, csak felhőket és azoknak a hullámzását. Figyeltem és földről is tájékoztattak mindig, de nem volt veszély arra, hogy alattam teljesen összezáródjon a felhőzet. A 11.-es ábrákon látszik, hogy egyre jobban fagy be a dekk illetve a tablettartó helye jobboldalon. A tablettartó körül látszik, hogy több a jég, mert próbáltam többször visszatenni és a kezemről a nedvesség odafagyott.
7588m-ig tudtam emelkedni itt -42°c volt. Már korábban is, de itt újra befagyott az oxigénpalack adagolója. Nagyon kellemetlen, ha szeretnél több levegőhöz jutni és még erőlködnöd kell, hogy tudj magadnak adni. Gyakorlatilag ezen a magasságon már nem tudtam eleget szellőztetni, ezért egyre jobban befagyott a dekk, illetve én is teljesen átfagytam. Szerettem volna féklapot nyitni, de a szárny is lefagyott, ezért elsőre nem tudtam kinyitni. Egy picit felgyorsítottam a gépet műszer szerint 100-ról 120-ig és vissza elhúztam. Ezzel a kis átmozgatással, illetve a folyamatos erővel sikerült kinyitni a féklapot, de utána is még nehéz, a szokottnál nagyobb erő kellett, hogy teljesen ki tudjam nyitni. Az emelés, amit otthagytam az LX Zeus szerint kicsit kevesebb mint 1m/s volt. (A Zeuszban van magassági kompenzáció, így pontosabb, mint a sima varió nagy magasságban.)
Köszönjük a beszámolót és gratulálunk a gyémánt magassághoz!
A beszámoló képekkel és teljes terjedelmében itt érhető el: https://drive.google.com/drive/folders/1JPJZdu98hWsLO-VSTLrOw3CHihIQOMM-…