A Nemzeti Bajnokság versenyeinek időpontjára vonatkozó javaslat kidolgozása során – a Kárpát medencei termik-klimatológiai és agronómiai megfontolások mellett – Elnökség igyekezett figyelembe venni a nemzetközi versenynaptárat, és az ifjúsági, valamint a felnőtt Válogatott Keret szempontjait (kategória időpont ütközések, felkészülési lehetőségek, földrajzi távolságok, a repülőgépek kihasználtsága): Fontos, hogy a Kerettagok úgy tudják képviselni Hazánkat a nemzetközi porondon, hogy emellett lehetőségük legyen a hazai Ranglistában jelentős súllyal rendelkező Nemzeti Bajnokságon további kvalifikációt szerezni.
Természetesen a megpályázni kívánt verseny időpontja a Pályázó szabad választása, majd a Küldöttgyűlés Alapszabály szerinti joga kialakítani a 2021. évi Versenynaptárat, és meghozni a döntést a beérkező pályázatokról.
Gyöngyösi András Zénó
MVSz Elnöksége nevében