2022. november 19-én, a Szövetség székhelyén 95%-os részvételi arány mellett lezajlott a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség tisztség újítása.
Szabó Péter, eddig alelnök lett a Szövetség új elnöke, aki programja szerint szeretné továbbra is a megkezdett utat folytatni, az eddigi eredmények alapján és a beérkezett észrevételek figyelembevételével. Munkáját az elnökségben négy alelnök támogatja. Gyöngyösi András – aki 13 év elnöki munka után már nem tudta vállalni az elnöki munkát -, Kiss Gyula, Józsa Dávid és Hársfalvi Péter.
Péter és András eddig is tagjai voltak az elnökségnek, míg Gyula évek óta a Szövetség műszaki vezetője.
A Felügyelő Bizottság tagjai Pollerman Judit, Szőke Tibor és Turi Gábor. Gábor és Tibor eddigi munkáját Judit fogja kiegészíteni.
A Sportbírói Testület vezetését Fényi István, a Felügyelő Bizottsági korábbi tagja fogja ellátni.
Szilágyi Márta megszerezte az alelnöki pozícióhoz szükséges támogatás, de visszalépett jelölésétől a jelenleg maximált alelnöki pozíció miatt, ám biztosította a Szövetség elnökét, hogy teljes mértékben segíteni fogja a Szövetség munkáját és számíthatnak rá. A további együttműködésről már a helyszínen egyeztettek és Márti bevonásra került az elnökség munkájába.
A gördülékeny működés érdekében az alelnöki pozíciótól visszalépett Gangl Gábor és Veigli Szabolcs, de maximáliasn támogatják az új elnökség munkáját. Köszönet nekik is.
Leköszönő alelnökeinknek, Taglieber Miklósnak és Vámosi Miklósnak nagyon köszönjük a hosszú éveken tartó kemény és odaadó munkát, amelyet a vitorlázórepülés érdekében tettek alelnöki munkájukkal