21 nov, 22

Tisztségújítás

2022. november 19-én, a Szövetség székhelyén 95%-os részvételi arány mellett lezajlott a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség tisztség újítása.

Szabó Péter, eddig alelnök lett a Szövetség új elnöke, aki programja szerint szeretné továbbra is a megkezdett utat folytatni, az eddigi eredmények alapján és a beérkezett észrevételek figyelembevételével. Munkáját az elnökségben négy alelnök támogatja. Gyöngyösi András – aki 13 év elnöki munka után már nem tudta vállalni az elnöki munkát -, Kiss Gyula, Józsa Dávid és Hársfalvi Péter.

Péter és András eddig is tagjai voltak az elnökségnek, míg Gyula évek óta a Szövetség műszaki vezetője.

A Felügyelő Bizottság tagjai Pollerman Judit, Szőke Tibor és Turi Gábor. Gábor és Tibor eddigi munkáját Judit fogja kiegészíteni.

A Sportbírói Testület vezetését Fényi István, a Felügyelő Bizottsági korábbi tagja fogja ellátni.

Szilágyi Márta megszerezte az alelnöki pozícióhoz szükséges támogatás, de visszalépett jelölésétől a jelenleg maximált alelnöki pozíció miatt, ám biztosította a Szövetség elnökét, hogy teljes mértékben segíteni fogja a Szövetség munkáját és számíthatnak rá. A további együttműködésről már a helyszínen egyeztettek és Márti bevonásra került az elnökség munkájába.

A gördülékeny működés érdekében az alelnöki pozíciótól visszalépett Gangl Gábor és Veigli Szabolcs, de maximáliasn támogatják az új elnökség munkáját. Köszönet nekik is.

Leköszönő alelnökeinknek, Taglieber Miklósnak és Vámosi Miklósnak nagyon köszönjük a hosszú éveken tartó kemény és odaadó munkát, amelyet a vitorlázórepülés érdekében tettek alelnöki munkájukkal

08 nov, 22

Sikeres DTO Audit

November 3-án a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség DTO szervezeténél nem bejelentett hatósági auditot tartott a TIM Légügyi Hatósága. A tavalyi, bejelentett audithoz hasonlóan a Szövetség ismét megfelelt a követelményeknek. Így a Szövetség DTO szervezete alatt képző tagegyesületeinek munkája zavartalanul mehet tovább.

08 nov, 22

FAI elismerés – Paul Tissandier-diploma

A Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) az adományozható legrangosabb kitüntetését, a Paul Tissandier-diplomát adta át két magyar sportembernek a repülőtársadalomért tett kiemelkedő munkája miatt. Idén Szabó Péter pilótának, a Magyar Repülő és Légisport Szövetség, egyszersmind a Magyar Vitorlázó Szövetség alelnökének ítélte oda. Illetve Kiss Gyulának, aki a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség CAO szervezetében végzett munkájáért kapta meg a kiemelkedő díjat. Mindketten társadalmi munkában végzik tevékenységüket a Szövetségünkben. Odaadó és kimagasló munkájukat ezúton is köszönjük! 

17 okt, 22

Rendkívüli Közgyűlés – 2022.11.19.

Tisztelt Klubvezetők és Küldöttek,

Az MVSz október 1-i Küldött Közgyűlése nem volt sikeres a Napirend 3. („Tisztségviselő Választás”) pontja szerinti döntésében. Szíves tájékoztatásul mellékelem a küldöttgyűlés jegyzőkönyve elektronikus példányát. Az aláírt jegyzőkönyv megtekinthető a Szövetség Irattárában.

Tisztségviselő választás céljából összehívom a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség (1016 Budapest, Hegyalja út 7-13. 5. em./4.) Rendkívüli Közgyűlését 2022. november 19-én (szombaton) 10:00 órai kezdettel a Szövetség székhelyén az alábbi Napirenddel:

A Magyar Vitorlázórepülő Szövetség rendkívüli Közgyűlése

1016. Budapest, Hegyalja út 7-13. 5. em./4.

2022. november 19. (szombat) 10:00 CET

Napirend

1. Ügyrendi kérdések (mandátum vizsgálat elfogadása, levezető elnök, jegyzőkönyv vezető és hitelesítők, szavazat számlálók megválasztása egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással)

2. Tisztségviselő választás (titkos szavazással)

2.1 Elnök megválasztása

2.2 Alelnökök megválasztása (4 fő)

2.3. Felügyelő Bizottság tagjainak megválasztása (3 fő)

2.4 A Sportbírói Testület Vezető megválasztása

3. Zárszó

Felkérem Fényi Istvánt, Szőke Tibort és Turi Gábort, hogy gyűjtsenek jelöléseket a fenti tisztségekre.

Tisztelettel megkérem a Szövetség Tagjait (Klubjait), hogy jelölésekkel segítsék a Közgyűlés döntésének előkészítését.

A Közgyűlésen lehetőség van helyszíni jelöltek állítására, ebben az esetben a jelölés elfogadása és a titkos szavazás lezárása között legalább fél óra időt kell hagyni.

A Közgyűlésen minden Tag (Egyesület) törvényes képviselője (Elnök, Klubvezető) jogosult képviselni a Tagot annak mandátumszámának megfelelő szavazattal, megbízólevél nélkül.

A korábban kiadott, és visszavonásig érvényes megbízólevelek továbbra is érvényesek — amennyiben azt a megbízó egyesület a közgyűlésig nem vonja vissza.

A mandátum vizsgálat hatékonysága érdekében kérem, hogy megbízásos képviselet esetén minden Küldött küldje el ismét érvényes megbízólevele elektronikus másolatát az elnok@soaringhungary.hu címre a közgyűlést megelőzően, és annak eredeti példányát hozza magával a Közgyűlésre az Alapszabály IX. pontjának megfelelően. A korábban is alkalmazott megbízólevél mintát mellékelem további szíves felhasználásra.

A beérkezett jelölésekről és a Küldöttgyűlésen alkalmazandó mandátumokról november 18-án 12:00 CET időpontig adok tájékoztatást erre a címzett listára.

Kérdés esetén továbbra is állok rendelkezésre.

Tisztelettel,

Gyöngyösi András Zénó

14 szept, 22

Pályázati felhívás a 2023. évi magyar 68. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnoságok megrendezésére

Tisztelt Magyar Vitorlázórepülő Klubok,

Kedves Klubvezetők és Küldöttek,

A Magyar Vitorlázórepülő Szövetség (MVSz) — az előző évi tapasztalatok és az augusztus 21-i Elnökségi Értekezlet döntése értelmében — felhívást hirdet a 2023. évben megrendezésre kerülő 68. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokságok Pályázatára.

A Pályázatok beküldési határideje 2022. szeptember 25-én (vasárnap) 23:59 CEST időpontig erre az elektronikus levélre küldött válasz email formájában, a mellékelt és kitöltött, Klubvezető(k) által aláírt Pályázati Formanyomtatványok visszaküldésével.

https://old.soaringhungary.com/sites/default/files/letoltesek/dokumentumok/2023_nb_palyazati_formanyomtatvany_std15m20m.docx

https://old.soaringhungary.com/dokumentum/sport-palyazatok-verseny-sport/nemzeti-bajnoksag-formanyomtatvany-club18mopen

A beérkezett Pályázatok — érvényességük vizsgálata és a pályázókkal történő véglegesítésüket követően — közzétételre kerülnek, várhatóan szeptember 26-án (hétfőn) napközben.

A Nemzeti Bajnokságokról szóló döntést a 2022. október 01-én, 10:00 CEST órától, LHDV Dunaújvárosban tartott, őszi, rendes MVSz Küldött Közgyűlés mondja ki.

Feltételek:

  • A rendezésre pályázhatnak az MVSz Tagszervezetei (önállóan, vagy akár több klub közösen is);
  • A Bajnokságokra két időpontban, a szokásos kategória bontásban lehet pályázni;
    • FAI Klub + 18m + Szabadosztály: 2023. július 14 – 22.
    • Standard + 15 méteres + 20 méteres géposztályokban: 2023. május 7 és július 2 között a pályázó által megválasztott 9 darab repülési nap, az első repülési nap előtt bevonulás és első eligazítás, az utolsó tervezett repülési nap utáni tartalék nap NÉLKÜL.)
  • A választott időpontokat a fentiek figyelembevételével a Pályázati Formanyomtatványban szükséges megadni;
  • A nevezési díjnak tartalmaznia kell a víztöltési és nyűgözési lehetőséget, a versenyzőtől a nevezési díjon felül csak az alábbi szolgáltatásokért kérhető külön ellenszolgáltatás:
    • Vontatás,
    • Repülőtéri szállás,
    • Óvás,
    • Nem kötelező szolgáltatások (pl.: műszaki segítség, nem kötelező vendéglátás);
  • A pályázatban szükséges megnevezni legalább a következő
    tisztségviselőket:
    • Versenyvezető (csak személyes jelenléttel);
    • Sportbizottság Vezető (csak személyes jelenléttel);
    • Feladat kiíró („Task Setter”, lehet „remote” is);
  • A pályázónak gondoskodnia kell legalább 3 db megfelelő teljesítményű vontatógépről (azok lajstromjelét a pályázatban is meg kell adni);
  • A nevezési határidő legkésőbb az első eligazítást megelőző 7. nap 23:59 LT órakor lehet

Amennyiben bármi kérdés merül fel a pályázati felhívással kapcsolatban, állok rendelkezésre.

Üdvözlettel,
Gyöngyösi András Zénó

23 aug, 22

2022 WGAC

Franciaország közepén Issoudun repülőterén folyik a Vitorlázó Műrepülő világbajnokság 28 Advance és 17 unlimited versenyzővel. Az 1917 óta létező óriási repülőtér már több vitorlázórepülő világbajnokságnak adott helyet, de ez az első műrepülő világbajnokság a helyszínen.

A körülmények nagyon jók. Minden gép kényelmesen elfér a hangárban, 5 Robin vontatógép gondoskodik a gépek levegőbe juttatásáról, a nézőket hatalmas ledpanel tájékoztatja az eseményekről, székek, napágyak, asztalok a klubház körül, igy valóban ideálisnak nevezhető minden. Az időjárás sajnos nem optimális, így eddig mindössze két programot sikerült repülni a versenyzőknek.
 
A magyar csapatot Tóth Ferenc hétszeres világbajnok unlimited pilóta képviseli, advance kategóriában nincs versenyzőnk.
Az első versenyszám az ismert szabad program repülése volt. Itt a versenyzők már az idény elején közzétett 5 kötelező figurát egészítették ki 5 saját figurával, amit a felkészülés során gyakorolhattak.

Ezt a versenyszámot Tóth Feri hibátlan magabiztos repüléssel megnyerte. Ez még csak a „bemelegítő repülés” mondják a pilóták, ezután következik az ismeretlen műsor, ahol a figurákat a versenyzők javaslataiból állítják össze. Nyilván itt minden csapat igyekszik általa jól begyakorolt trükkös, és nehéz figurával boldogítani a versenytársakat.

Össze is jött egy olyan műsor ahol a műsor feléig talpon nem nagyon voltak a pilóták és mínusz 6 g-nél kisebb terheléssel nem nagyon lehetett megcsinálni a figura kombinációkat. Feri is betette egyik kedvenc figuráját az előre bukfencet a tetején fél orsó és fél negativ dobott orsóval. A hatás nem maradt el, ezt a figurát rajta kívül szépen senki nem tudta megrepülni. A többi figura sem volt persze könnyű, főleg olyan pontossággal megrepüni mint ahogy Feri bemutatta.

A helyezkedés is tökéletes volt, a műsort kb. 300 m-en fejezte be, igy leszállás után elégedetten szállt ki a kabinból. Én a birókhoz közeli pontról néztem a műsort és a költői kérdésem az volt, hogy a hibátlan egyszerűbb figurákra (pl.cápafog) mernek-e legalább 9-est vagy jobbat adni. (nem mertek…) Ennek ellenére 200 pont előnnyel átvette a vezetést. Ezt követően jött egy kis rémület, mert a főbíró úgy hallotta, hogy a magasságmérő felső magasság sértést jelzett, ami 70 pont minuszt jelentene, de szerencsére a logfileból kiderült hogy ez téves információ volt. Az őt követő versenyzőknek sem sikerült jobbat repülni, igy a két start után Tóth Feri vezeti az unlimited (vagyis korlátlan műrepülő) versenyt.

Az unlimited összesített eredmények.

Az advance vagyis haladó kategóriában sok új arcot láttunk, a Csehek egy igazán fiatal csapattal vágtak neki a megmérettetésnek, a legfiatalabb versenyző még nincs 18 éves.
Nem kis meglepetésre az ismert szabad program után két versenyző is a dobogón állt ebből a fiatal csapatból, és a legfiatalabb versenyző Oliver ADAMY állt a dobogó tetején. Olivér 2 éve ült először vitorlázó gépben, és amint lehetett elkezdett műrepülni.

    Előbb ASK21-el alap figurákat, majd két hónappal ezelőtt FOX-al megtanulta az advance programot, és egy hónapja repült először a Swift-el…
    Nyilván közforgalmi pilóta szeretne lenni, de a műrepülés napi szinten része életének, mivel a Condor szimulátorban minden nap legalább 1 órát repül.
    Hát igen… jobb elfoglaltság mint egy lövöldözős videojáték, még akkor is ha sokan nem hisznek a repülésben kamatoztatható hasznában. (én hiszek benne).

    Az advance összesített eredmények.

    Jelenleg a verseny felénél sem járunk és egyelőre várjuk a jó időt, a magas felhőalapot, hogy tudjuk folytatni a versenyt.

    13 ápr, 22

    Mi a legrosszabb, ami történhet?

    A válasz: biztonságosan terepre szállunk.

    Távra menni ijesztő és intenzív élmény. De igazából biztonságosnak kell lennie; ha nem az, rosszul csinálod. Természetes, hogy elegendő tapasztalattal kell rendelkezned, mielőtt belevágsz;ez a cikk most nem a frissen egyedül repült növendékeknek szól. Hanem azoknak, akik már tudnak termikelni, emelést találni, és megfelelő terepet kiválasztani egy leszálláshoz.

    Elfogadni, hogy nem érsz haza

    Ha nem vagy hajlandó terepre szállni, akkor még nem állsz készen; máshogy fogalmazva: „készen kell állnod arra, hogy nem otthon, hanem máshol szállsz le”. Mi, ha déli irányban repülünk, akkor reptérről reptérre helyezkedünk. Ha észak felé vesszük az irányt, van néhány terep, de általában inkább egy másik reptért célzunk meg.

    Ha hajlandó vagyok leszállni egy másik reptéren, akkor magammal viszek a távra egy növendéket. Ha az időnkbe nem fér bele egy ilyesfajta kaland, akkor nem megyek. Azt szeretem, ha a repülés kevés stresszel jár. Csodálom azokat az embereket, akik távra indulnak, miközben megbeszélt randijuk lesz aznap este.

    Mikor még esti órákra jártam az egyetemen, akkor igyekeztem a Discus 2ax-emmel napközben gyakorolni és távokra indulni. Ez borzasztó nehéz volt, mivel tudtam, hogyha terepre szállok, el fogok késni az órámról. Felesleges kockázatokat vállalnék, ha megpróbálnék hazajutni. Legtöbbször csak egy siklás lett volna a másik reptér irányában, mert az égkép arra jobbnak tűnt, de ezzel kockáztattam volna, hogy nem lesz arra sem jobb és ott fogok ragadni. Ekkor magamat kezdtem megkérdőjelezni és nehezebbé tettem a döntéshozatalt.

    Ha jól becsülöd meg az esélyeket, vissza fogsz tudni érni.

    Az egyik évben szállítókocsi nélkül repültem a 18 méteres nemzeti bajnokságon. Nem azért, mert így akartam, hanem mert a szállítókocsit megette az idő vasfoga a sok országon belüli utazás során.

    A verseny nagy részében reptérről reptérre helyezkedtem. Az utolsó nap terepre szálltam, pont akkor, mikor a kisegítőm kikanyarodott a megjavított szállítókocsival a szervízből.

    Előre tervezni

    A távrepülés potenciális kockázatokhoz vezet? Igen. Kell, hogy így legyen? Nem. Számos pilóta tudatosan, vagy tudat alatt vállal felesleges kockázatokat távrepülés közben. Volt egy saját géppel rendelkező ismerősünk, aki tudat alatt túl sokat kockáztatott, ami egy barátságtalan környéken való terepezéshez vezetett. Mindeközben, néhány perccel korábban, lehetősége lett volna egy jó reptéren leszállni.

    A „menni vagy nem menni” című cikkem megosztása után Gary Boggs kommentje volt a kedvencem: „Sokkal jobb a földön lenni és az égbe vágyni, mint a levegőben lenni és azt kívánni, bárcsak a földön lennél.”

    Az eredeti cikk szerzője: Garret Willat; forrás: Wings and Wheels blog; fordította: Szamosujvári Lilla

    16 márc, 22

    Mentális felkészülés

    „Minden fejben dől el” – hányszor is hallottuk már ezt? Ha élvonalbeli pilótákat vagy bárkit bármilyen sportágban megkérdezünk, gyakran az a válasz, hogy a győzelem szinte kizárólag a fejben dől el. Ez azonban félreértelmezhető. Nem az intellektusról van most szó. Ha olyan vagy, mint én (és nem olyan okos), akkor még ne dobd be a törülközőt! Az okosságnak csak kis szerepe van. Ami igazán számít, az a világos cél és az égető vágy annak elérésére, amit a sportpszichológia, a mentális edzés vagy gyakorlás követ. Az eredmény pedig az, hogy egy jó repülés minden lépését végre tudjuk hajtani, meg tudunk birkózni a viszontagságokkal és a sikerrel egy repülés alatt, elvégre ilyen a sportágunk, ha egyszer levegőbe kerülünk, részben mentális kihívások elé nézünk.

    Mindennapi repülések

    A mentális felkészülést lehet alkalmazni a vitorlázórepülésben is, legyen szó oktatói eligazítás után az első egyedüli iskolakör megrepüléséről, az ezüstkoszorúhoz szükséges első 50 km teljesítéséről, vagy a világbajnokságon való részvételről. Például, az adott nap győztesei gyakran már fejben lerepülték a feladatot, még mielőtt a gépükbe ültek volna . A másnapi győzelmi beszédükben gyakran megjegyzik, hogy látszólag harmonikus és könnyed volt a repülés. Alaposan felkészültek a repülés előtt, megvizsgálták a lehetségesen felmerülő kihívásokat, átnézték a fordulópontok műholdképeit, az előző napi lehullott csapadékot, kikeresték a nehéz területeket, ahol nehezebb a navigálás vagy lassítani kell, kiszámolták a legjobb indulási időt stb.

    A földön

    A mentális felkészülést a nap bármely szakaszában gyakorolhatjuk, tökéletes példa erre, ha az utcán sétálunk az ebédszünetünkben vagy két pont között autózunk. Felnézünk, és gyakran azon kapjuk magunkat, hogy a vitorlázórepülésről álmodozunk, miközben attól teljesen független dolgot csinálunk – vagy ez csak velem van így?! Megvizsgálhatunk egy cumulust vagy szüremkedést – még csak most alakul, elérte a maximumát, vagy már esik össze? Nézz rá 5 perc múlva – jól eltaláltad? Ha igen, ha nem, tedd fel a kérdést – miért? – és próbálj tanulni belőle. Az ég tele van cumulusokkal? Képzeld azt, hogy az út, amin haladsz, a feladat irányával egyezik meg, és 100 km hosszan tart előre: hogy jutnál el leggyorsabban a fordulópontig, melyik felhőt céloznád meg, milyen emelések lennének a felhők alatt, milyen sebességgel repülnél, mely részek jelentenének kihívást és hogyan birkóznál meg velük?

    Versenyre való felkészülés

    A mentális felkészülés nem ér itt véget, valójában a végtelenségig tart. Egy német barátom nyerte meg a 2005-ös angol ifi VB-t úgy, hogy az edzőhetet megelőző 13 hónapban nem ült vitorlázórepülőben (valójában majdnem ki is rakták a csapatból). Hogy nyerhetett? Azt mondta, hogy minden este, egy órával lefekvés előtt, a sportunk minden aspektusát begyakorolta, elképzelte ahogy kiválasztja, majd megtekeri az adott termiket, felveszi az ernyőt és repülés előtt átnézi a gépet, a végsiklást, az alacsony mentéseket, a kütyük beprogramozását, a rádiózást, bármit, amit el tudsz képzelni, azt begyakorolta – ami végül az aranyérem elnyeréséhez vezetett!!

    A repülés sikeressége

    A mentális gyakorlás minden repülés sikerének kulcsa. Minél többet gyakorolsz, annál egyszerűbb lesz a való életben és annál könnyebben birkózol meg adott szituációkkal, mikor azok ismét előfordulnak. Nyugodt leszel, mert úgy érzed majd, mintha ez már megtörtént volna veled. Az eredmény szinte automatikus, az összes megfelelő válasz, melyek a jól megalkotott ideg- vagy izompályákon érkeznek, könnyedén végrehajtható. Kellemes mentális gyakorlást kívánok, használj ki minden alkalmat rá!

    Az eredeti cikk szerzője: Adam Woolley; forrás: Wings and Wheels blog; fordította: Szamosujvári Lilla

    28 febr, 22

    Lányi Róbert Emlékalapítvány díjazottai

    Lányi Róbert Emlékalapítvány (LREA) az 1%-os adó-felajánlások alapján 2021. évben 19.096,- Ft támogatást kapott. Köszönjük a felajánlásokat és azt idén is a díjazott fiatal vitorlázó pilóták sporttámogatására használjuk fel.

    Lányi Róbert Emlékalapítvány 23. éve működik, eddig összesen 2.123.000,- Ft sporttámogatást nyújtott 32 fő fiatal pilótának, közülük 14 pilótának 2-szer is.

    Az alapítvány kuratóriuma az idei évben is két fiatal pilótát díjazott Wéber Zsombort (Alföldi Repülőklub), és Érseki Áront (Opitz Nándor Repülőklub).

    Wéber Zsombor 2021. évben a Nemzeti bajnokságon erős mezőnyben az 5. helyen végzett, az utolsó versenyszámot pedig megnyerte. Ezzel a Vitorlázórepülő Ranglistán 127 pontot javított a Ranglista pontszámán.

    Érseki Áron a Vitorlázó Rally Kupa versenysorozatban, ami 6 versenyhelyszínen zajlott, az összetett 2. helyezést szerezte meg. 2021. évben részt vett az Ifjúsági Európa Bajnokságon, Litvániában. Itt, első nemzetközi versenyén a tisztességes 25. helyezést szerezte meg.

    Mindketten a tavalyi éves eredményeikkel a Ranglista pontjaik alapján is az ifjúsági kategória élmezőnyében vannak. A kuratórium azért is választotta Őket a díjazásra, mert szeretnénk ösztönözni a versenysportra a többi fiatal vitorlázórepülő pilótát.

    Lányi Róbert Emlékalapítvány a két díjazott részére személyenként 40.000,- Ft értékű sporttámogatást biztosít, amit a díjazottak a 2022. évi versenyekre való felkészülés során használhatnak fel.